MUNKATERVEK

Munkatervek 2017

Állandó feladat:

Szellemi, tárgyi értékek gyűjtése, feldolgozása, alkalmazási lehetőségek keresése az oktatásban.

 

IDŐPONT ALKALOM TÉMA
Január Kulturális statisztika készítése  
Január 22. Magyar Kultúra Napja A Magyar Kultúra Napi rendezvény megvalósításában segédkezést nyújtottak az alapítvány munkatársai.

Résztvevők száma: kb 80 fő

Január 28. „Mítoszok bűvöletében” és „Besenyszögi lakodalmas” Helyi szokásokon alapuló, hagyományőrző néptánc előadás, Izlandi mitológia, történelemre épülő tánccal és zenével színesített műsor

Bemutatkozás helyszíne: Nagykörű

Január 29. „Loli Zumi” HU07-0184-B2-2016 kódszámú pályázat keretén belül „Ismerd meg a múltad, hogy tervezhesd a jövőd!” című kiállítás Alföldi művészeteket és mesterségeket bemutató kiállítás, Bada Márta festőművész előadása és kiállítása, Dr. Varga Zoltán romológus előadása, agyagozás, kukorica- és fakanál játékok készítése, bőrékszerek készítése
Február Disznólkodás Besenyszögön Hagyományos disznóvágás az iskolában az érdeklődő diákok bevonásával. BesAl, Kertbarát Kör, Chiovini-iskola együttműködésével megvalósuló program.

Résztvevők száma: 60 fő

Február 8. „Mítoszok bűvöletében” és „Besenyszögi lakodalmas” Helyi szokásokon alapuló, hagyományőrző néptánc előadás, Izlandi mitológia, történelemre épülő tánccal és zenével színesített műsor

Bemutatkozás helyszíne: Tiszasűly

Február 10. „Kul-TÚRA határok nélkül” HU07-0206-B1-2016 számú pályázat záró rendezvény Projektbemutató összefoglaló, „Mítoszok bűvöletében” és „Besenyszögi lakodalmas” kulturális előadások, Berényi Anikó és Maurizio Tani fotókiállítása

Résztvevők száma: 93 fő

Február 11. „Loli Zumi” HU07-0184-B2-2016 kódszámú pályázat keretén belül Táncház és népzenei bemutató Alföldi magyar és roma táncok

Hangulatfelelős a Sodrás Népzenei Kisegyüttes, és közreműködik a Martfűi Néptáncegyüttes

Résztvevők száma: 68 fő

Február 17- Március 14. Csigacsinálás, fánksütés Minden osztály részese a hagyományos „csigacsinálásnak”, ahol házi csigatésztát készítenek, elődeink technikáját elsajátítva, valamint az időszakhoz kapcsolódóan farsangi fánkot sütnek felnőttek közreműködésével.

Résztvevők száma: 171 fő

Február 23. Csigacsinálás a Kertbarát Kör tagjaival Besenyszögért Alapítvány önkéntesei, Vehiculum-Ház dolgozói a Kertbarát kör tagjaival a soron következő disznóvágásra elkészítik a leves betétjét.

Résztvevők száma: 13 fő

Február 25. Eleink élete vetélkedő Alsó tagozatosok programja: 1-2. osztály  Eleink játékai –Régi játékok készítése természetes anyagokból  Eleink ételei –Besenyszögi tradícionális ételek készítése 3-4. osztály Eleink élete vetélkedő 5-8. osztály Minden programban felnőttek kerülnek bevonásra

Résztvevők száma: 260 fő

Március 28- Április 5. Múzeumpedagógiai foglalkozások a kertgondozás jegyében és madárijesztő készítés Chiovini Ferenc Kolping Katolikus Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény diákjai osztályonkénti veteményezése és madárijesztő készítése

A kertművelés szeretetére igyekszik a program nevelni. A madárijesztő szépségverseny eredményhirdetése az évzárón történik.

Résztvevők száma: 184 fő

Április 6. - Május 4. Múzeumpedagógiai foglalkozások a húsvét jegyében - Előadás a húsvéti szokásokról

- Tojásfestés, tojásfa készítése

- Mézeskalács-tojás sütése

Résztvevők száma: 264fő

Április 7-8. 19. Szolnoki Utazási Kiállítás és Helyi Termékek Vására Besenyszög bemutatkozása

Résztvevők száma: 83 fő

Április 22. India nap és „Loli Zumi” HU07-0184-B2-2016 kódszámú pályázat projektértékelő Résztvevők száma: 121 fő
Április 28. „Aki leesik, az kiesik” Lovasíjász képesség felmérésére irányuló stratégiai verseny, döntő, amely a Besenyszögért Alapítvány, Vehiculum-Ház, BHÍE, és Chiovini –iskola együttműködésével valósul meg.

Résztvevők száma: 70 fő

Április 30. „Nagyapáktól unokákig” - III. Generációs futballmérkőzés Hagyományteremtő helyi megmozdulás, mely a futball szeretetére igyekszik ösztönözni.2. alkalom, a városi majális rendezvényéhez kapcsolódva.

Résztvevők száma: 55 fő

Május 11. - 22. A bodza hete Foglalkozások: Amit a bodzáról érdemes tudni, Bodzaszörp készítése, Bodzafánk készítése, Teának való bodzavirág fűzése

Résztvevők száma: 154 fő

Május 12. Civil Cselekvő Közösségek- Közösségek hete programsorozaton belül megvalósuló „akasztható kiállítás” Fiatal tehetségek alkotásainak kiállítása

Kiállítók: Berényi Anikó (fotók), Boros Bettina és Boros Brigitta, Szabó Gyula, Urbán- Szabó Eszter

Résztvevők száma: 51 fő

Május 22.- Június 14. Múzeumpedagógiai foglalkozás keretén belül Pásztoros foglalkozások és előadások Pásztor élet bemutatása

Résztvevők száma: 309 fő

Május 24. Re-Gene-Rál(lt)ció

EFOP-1.2.1-15-2016-00337 kódszámú pályázat keretén belül

Anyák napi rendezvény

Résztvevők száma: 61 fő
Május 25. Re-Gene-Rál(lt)ció

EFOP-1.2.1-15-2016-00337 kódszámú pályázat keretén belül

„Anya születik”

Katona Melinda life coach és mediátor előadásai

Előadás témái: Párkapcsolati adok-kapok, Egészséges anya

Május 31. 7próba A nagy csoportos óvódások az elsősökkel vetélkednek (ügyességi, gyorsasági feladatokban mérik össze erejüket). Ez a program az óvod-iskola átmenetet igyekszik könnyíteni, a BesAl, Vehiculum-Ház, Chiovini-iskola és Eszterlánc óvoda együttműködésében valósul meg.

Résztvevők száma: 50fő

Május 31. Re-Gene-Rál(lt)ció

EFOP-1.2.1-15-2016-00337 kódszámú pályázat keretén belül

„Ahogy szeretnéd, hogy szeressenek…”

Hevesi Kriszta szexuálpszichológus előadása
Június 17. Elszármazottak találkozója Besenyszögről elszármazottak és hozzátartozóik összejövetele

Résztvevők száma: 74 fő

Június 26-30. Településkutató tábor Besenyszögön A magas színvonalú művészeti, közösségfejlesztő események, kézműves foglalkozások megvalósítása (magyar és roma folklór), úgy hogy több szakmai terület is kapcsolódik egymáshoz. A tábor hátrányos helyzetű gyerekek, jeles magyar művészek, izlandi hagyományőrzők bevonásával valósul meg, a projekt első szakmai platformja.

Résztvevők száma: 96 fő

Június 21. Projekt nyitórendezvény és zenei koncert
(Tiszasűly)
A projektindító rendezvénnyel azonos, de itt a megvalósult projekt bemutatása és az eredmények nyilvánossá tétele történik meg.

Résztvevők száma: 200 fő

Június 29. Kul-TÚRA projektnyitó sajtótájékoztató és NTP pályázat zárása

Cselekedj, hogy alkothass tehetségígéreteinkkel!

NTP-MKÖ-15-0026,

Elnyert összeg: 1.800.000.-Ft

Résztvevők száma: 50 fő
Július 18. „HAZA” című fotókiállítás Maurizio Tani és Sölvi Ólafsson fotókiállítása

Résztvevők száma: 58fő

Július 24. - 28. „Vidéki kalandok” hagyományőrző tábor Résztvevők száma: 19 fő
Augusztus 31. Kul-TÚRA határok nélkül sajtótájékoztató rendezvény Köztes sajtótájékoztató rendezvény.

Résztvevők száma: 27 fő

Szeptember 24. Re-Gene-Rál(lt)ció

EFOP-1.2.1-15-2016-00337 kódszámú pályázat keretén belül

„Esküvői iránytű”

 
Szeptember 28. Zenei Világnap A Szolnoki Szimfonikus Zenekar rézfúvós együttese által Rézmacskák címmel megrendezett koncert.

Résztvevők száma: 164 fő

Szeptember 29. „Aki leesik, az kiesik” Lovasíjász képesség felmérésére irányuló stratégiai verseny új tanév elődöntője

Résztvevők száma: 60fő

Október 2. „Textil álmok” kiállítás Múzeumok Őszi Fesztiválja programsorozat keretén belül megrendezett „Textil álmok” című kiállítás Demény Gabriella textilszobrász és lektor közreműködésével.

Résztvevők száma: 49 fő

Október 19. Őszbúcsúztató

„Őszre hangolunk”

Múzeumok Őszi Fesztiválja programsorozat keretén belül megrendezett Őszbúcsúztató

„Őszre hangolunk” című klasszikus zenei előadás homokrajzzal és interaktív játékkal.

Résztvevők száma: 60 fő

November 11. Loli Zumi Köztes sajtótájékoztató

Résztvevők száma: 29fő

Október - November Gyűjteményi állagmegóvás BesAl önkéntesek munkája
Október 9. Táncház Besenyszögi lakodalmas táncbemutató, előadás és talpalávaló

Közreműködik: Kiss Tamás, Lukácsné Boros Anikó néptánctanár és a Chiovini Ferenc Kolping Katolikus Általános iskola diákjai

Résztvevők száma:

Október 25. Re-Gene-Rál(lt)ció

EFOP-1.2.1-15-2016-00337 kódszámú pályázat keretén belül

Esti beszélgetés a hitről, a vallásról

A program meghívott vendégje Kovács Tamás Atya

Résztvevők száma:

Október 31. Közös tér://ség/ben// műhelymunka Résztvevők száma: 8 fő
November 4. „Utam Besenyszögre” fotókiállítás Erich Kraus weidenbachi fotós fotóbemutatója a Besenyszög-Weidenbach közötti ezer kilométeres gyalogútjáról.

Résztvevők száma: 30 fő

November 10. Márton-napi libaterelés Óvodások és iskolások libaterelése versenyre

Résztvevők száma: 50 fő

November 16. Európai mézes nap Mézek megismerése és a méz folyamata, mézkóstolás

Együttműködés: OME. Besenyszögi méhészek, Chiovini-iskola

Résztvevők száma: 190 fő

November 17. Re-Gene-Rál(lt)ció

EFOP-1.2.1-15-2016-00337 kódszámú pályázat keretén belül

„Mérgező szülők”

Böhönyei Márta és Tóth Melinda közismert pszichológusok előadása

Résztvevők száma: 32 fő

November 26. Re-Gene-Rál(lt)ció

EFOP-1.2.1-15-2016-00337 kódszámú pályázat keretén belül

„Esküvői iránytű 3.”

Smink, Frizura, Ruha, Körömdíszítés, Menyasszonyi csokor, Fotó

Danyi Kinga és Leitmann Zsolt előadása, kiállítása és bemutatók

Résztvevők száma:

December 4. - December 14. Téli ünnepkör, hagyományok, szokások Adventi készülődés, Mézeskalács- Betlehemkészítő verseny

Együttműködés: Chiovini-iskola, Besenyszögi Római Katolikus Egyházközség

Résztvevők száma: 186 fő

December 10. Re-Gene-Rál(lt)ció
EFOP-1.2.1-15-2016-00337 kódszámú pályázat keretén belül

„Esküvői iránytű 4.”

Lakodalmi asztal dekorációk, lakodalmi szokások, vőfély szerepe a lakodalmakban, megvendégelés

Danyi Kinga interaktív előadása és kiállítása

Résztvevők száma:

December 15. Karácsonyi hangverseny Chiovini Ferenc Kolping Katolikus Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény diákjai, Chiovini Női Kamarakórus, Chiovini Gyerekkórus Hittanos növendékei, Besenyszögi Népdalkör és a Jubilate kórus karácsonyi hangversenye és pásztorjátéka

Résztvevők száma: 177fő