MUNKATERVEK

Munkatervek 2018

Állandó feladat:

Szellemi, tárgyi értékek gyűjtése, feldolgozása, alkalmazási lehetőségek keresése az oktatásban.

 

IDŐPONT ALKALOM TÉMA
Január Kulturális statisztika készítése  
Január 22. Magyar Kultúra Napja A Magyar Kultúra Napi rendezvény megvalósításában segédkezést nyújtottak az alapítvány munkatársai.

Résztvevők száma: kb 80 fő

Január 28. „Mítoszok bűvöletében” és „Besenyszögi lakodalmas” Helyi szokásokon alapuló, hagyományőrző néptánc előadás, Izlandi mitológia, történelemre épülő tánccal és zenével színesített műsor

Bemutatkozás helyszíne: Nagykörű

Január 29. „Loli Zumi” HU07-0184-B2-2016 kódszámú pályázat keretén belül „Ismerd meg a múltad, hogy tervezhesd a jövőd!” című kiállítás Alföldi művészeteket és mesterségeket bemutató kiállítás, Bada Márta festőművész előadása és kiállítása, Dr. Varga Zoltán romológus előadása, agyagozás, kukorica- és fakanál játékok készítése, bőrékszerek készítése
Február Disznólkodás Besenyszögön Hagyományos disznóvágás az iskolában az érdeklődő diákok bevonásával. BesAl, Kertbarát Kör, Chiovini-iskola együttműködésével megvalósuló program.

Résztvevők száma: 60 fő

Február 17- Március 14. Csigacsinálás, fánksütés Minden osztály részese a hagyományos „csigacsinálásnak”, ahol házi csigatésztát készítenek, elődeink technikáját elsajátítva, valamint az időszakhoz kapcsolódóan farsangi fánkot sütnek felnőttek közreműködésével.

Résztvevők száma: 171 fő

Február 23. Csigacsinálás a Kertbarát Kör tagjaival Besenyszögért Alapítvány önkéntesei, Vehiculum-Ház dolgozói a Kertbarát kör tagjaival a soron következő disznóvágásra elkészítik a leves betétjét.

Résztvevők száma: 13 fő

Február 25. Eleink élete vetélkedő Alsó tagozatosok programja: 1-2. osztály  Eleink játékai –Régi játékok készítése természetes anyagokból  Eleink ételei –Besenyszögi tradícionális ételek készítése 3-4. osztály Eleink élete vetélkedő 5-8. osztály Minden programban felnőttek kerülnek bevonásra

Résztvevők száma: 260 fő

Március 28- Április 5. Múzeumpedagógiai foglalkozások a kertgondozás jegyében és madárijesztő készítés Chiovini Ferenc Kolping Katolikus Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény diákjai osztályonkénti veteményezése és madárijesztő készítése

A kertművelés szeretetére igyekszik a program nevelni. A madárijesztő szépségverseny eredményhirdetése az évzárón történik.

Résztvevők száma: 184 fő

Április 28. „Aki leesik, az kiesik” Lovasíjász képesség felmérésére irányuló stratégiai verseny, döntő, amely a Besenyszögért Alapítvány, Vehiculum-Ház, BHÍE, és Chiovini –iskola együttműködésével valósul meg.

Résztvevők száma: 70 fő

Április 30. „Nagyapáktól unokákig” - III. Generációs futballmérkőzés Hagyományteremtő helyi megmozdulás, mely a futball szeretetére igyekszik ösztönözni.2. alkalom, a városi majális rendezvényéhez kapcsolódva.

Résztvevők száma: 55 fő

Május 11. - 22. A bodza hete Foglalkozások: Amit a bodzáról érdemes tudni, Bodzaszörp készítése, Bodzafánk készítése, Teának való bodzavirág fűzése

Résztvevők száma: 154 fő

Május 22.- Június 14. Múzeumpedagógiai foglalkozás keretén belül Pásztoros foglalkozások és előadások Pásztor élet bemutatása

Résztvevők száma: 309 fő

Május 24. Re-Gene-Rál(lt)ció

EFOP-1.2.1-15-2016-00337 kódszámú pályázat keretén belül

Anyák napi rendezvény

Résztvevők száma: 61 fő
Május 31. 7próba A nagy csoportos óvódások az elsősökkel vetélkednek (ügyességi, gyorsasági feladatokban mérik össze erejüket). Ez a program az óvod-iskola átmenetet igyekszik könnyíteni, a BesAl, Vehiculum-Ház, Chiovini-iskola és Eszterlánc óvoda együttműködésében valósul meg.

Résztvevők száma: 50fő

Június 23 Elszármazottak találkozója Besenyszögről elszármazottak és hozzátartozóik összejövetele

Résztvevők száma: 74 fő

Június 18-22. Településkutató tábor Besenyszögön A magas színvonalú művészeti, közösségfejlesztő események, kézműves foglalkozások megvalósítása (magyar és roma folklór), úgy hogy több szakmai terület is kapcsolódik egymáshoz. A tábor hátrányos helyzetű gyerekek, jeles magyar művészek, izlandi hagyományőrzők bevonásával valósul meg, a projekt első szakmai platformja.

Résztvevők száma: 96 fő

Július 16. - 20. „Vidéki kalandok” hagyományőrző tábor Résztvevők száma: 19 fő
Szeptember 28. Zenei Világnap  
Szeptember 29. „Aki leesik, az kiesik” Lovasíjász képesség felmérésére irányuló stratégiai verseny új tanév elődöntője

 

Október 2.   Múzeumok Őszi Fesztiválja

 

Október 19. Őszbúcsúztató

„Őszre hangolunk”

Múzeumok Őszi Fesztiválja

 

November 11. Loli Zumi Köztes sajtótájékoztató

Résztvevők száma: 29fő

Október - November Gyűjteményi állagmegóvás BesAl önkéntesek munkája
Október 9. Táncház Besenyszögi lakodalmas táncbemutató, előadás és talpalávaló

Közreműködik: Kiss Tamás, Lukácsné Boros Anikó néptánctanár és a Chiovini Ferenc Kolping Katolikus Általános iskola diákjai

Résztvevők száma:

Október 25. Re-Gene-Rál(lt)ció

EFOP-1.2.1-15-2016-00337 kódszámú pályázat keretén belül

Esti beszélgetés a hitről, a vallásról

A program meghívott vendégje Kovács Tamás Atya

Résztvevők száma:

Október 31. Közös tér://ség/ben// műhelymunka Résztvevők száma: 8 fő
November 4. „Utam Besenyszögre” fotókiállítás Erich Kraus weidenbachi fotós fotóbemutatója a Besenyszög-Weidenbach közötti ezer kilométeres gyalogútjáról.

Résztvevők száma: 30 fő

November 10. Márton-napi libaterelés Óvodások és iskolások libaterelése versenyre

Résztvevők száma: 50 fő

November 16. Európai mézes nap Mézek megismerése és a méz folyamata, mézkóstolás

Együttműködés: OME. Besenyszögi méhészek, Chiovini-iskola

Résztvevők száma: 190 fő

November 17. Re-Gene-Rál(lt)ció

EFOP-1.2.1-15-2016-00337 kódszámú pályázat keretén belül

„Mérgező szülők”

Böhönyei Márta és Tóth Melinda közismert pszichológusok előadása

Résztvevők száma: 32 fő

November 26. Re-Gene-Rál(lt)ció

EFOP-1.2.1-15-2016-00337 kódszámú pályázat keretén belül

„Esküvői iránytű 3.”

Smink, Frizura, Ruha, Körömdíszítés, Menyasszonyi csokor, Fotó

Danyi Kinga és Leitmann Zsolt előadása, kiállítása és bemutatók

Résztvevők száma:

December 4. - December 14. Téli ünnepkör, hagyományok, szokások Adventi készülődés, Mézeskalács- Betlehemkészítő verseny

Együttműködés: Chiovini-iskola, Besenyszögi Római Katolikus Egyházközség

Résztvevők száma: 186 fő

December 10. Re-Gene-Rál(lt)ció
EFOP-1.2.1-15-2016-00337 kódszámú pályázat keretén belül

„Esküvői iránytű 4.”

Lakodalmi asztal dekorációk, lakodalmi szokások, vőfély szerepe a lakodalmakban, megvendégelés

Danyi Kinga interaktív előadása és kiállítása

Résztvevők száma:

December 15. Karácsonyi hangverseny Chiovini Ferenc Kolping Katolikus Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény diákjai, Chiovini Női Kamarakórus, Chiovini Gyerekkórus Hittanos növendékei, Besenyszögi Népdalkör és a Jubilate kórus karácsonyi hangversenye és pásztorjátéka

Résztvevők száma: 177fő